Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elsőkből utolsók, utolsókból elsők - Critical Mass lesz szombaton

Szombaton 4-kor startol a Vérmezőről az I. Utolsó Critical Mass nevű idei első kerékpáros felvonulás. A rendezők minden eddiginél több résztvevőre számítanak, még akkor is, ha szerintük a mozgalom lassan eléri célját. Az Emberibb Parkolásért Mozgalom ugyanakkor azt írja, a résztvevők "kétkerekű hancúrozása" nem éri meg az órákon át tartó közlekedési káoszt.

Critical Mass 2010 (Forrás: MTI)

0 Tovább

Elektromos luxusautó-tanulmány Tajvanból

A tajvani Luxgen elektromos luxusautó-tanulmányt mutatott be a Sanghaji Autószalonon. Egyedinek nem nagyon nevezhető, megjelenése itt-ott a Chevrolet Voltot, máshol a Hyundai Sonatát idézi, a Neora azonban ettől függetlenül is divatos: sokat dobnak rajta a LED-es fényszórók, az üveg panorámatető és a dinamikus karaktervonalak.
Elegáns és modern a kabin, igényesnek tűnik a bőrkárpitozás, van head-up display, bár azért erősen tanulmányautós a nagy érintőképernyővel megfejelt összkép. A 245 lóerős villanymotor az első kerekeket hajtja, táplálásáról 48 kWh-s lítium-ion akkumulátor gondoskodik.
Biztatóak az 1600 kilogrammos autó adatai, állítólag 6,5 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, végsebessége 250 km/óra. Mindezek ellenére egy feltöltéssel 400 kilométer megtételére képes a gyártó közleménye szerint.

0 Tovább

A Mercedes-Benz 2015-től szériában gyártja majd az üzemanyagcellás autókat

A Daimler-konszern arra készül, hogy 2015-től már meg tudja kezdeni a mintegy 400 kilométer hatótávú hidrogénüzemű, üzemanyagcellás gépjárművek sorozatgyártását kereskedelmi tételekben.

"A technológia már rendelkezésre áll" - mondta Thomas Weber kutatási igazgató a Börsen-Zeitung lapnak. A B osztályos Mercedesek folyamatban lévő világ körüli útja is bizonyítja a technológia kereskedelmi hasznosításra kiforrott mivoltát.

A technológia gyakorlati alkalmazásához azonban még ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát az üzemanyagtöltő állomások szükséges berendezésekkel való ellátásával. Németországban Thomas Weber szerint elegendő lenne ezer benzinkutat ellátni hidrogén tankolási lehetőséggel. Jelenleg harminc ilyen benzinkút üzemel Németországban.

A Daimler egyelőre kis szériában gyárt hidrogén üzemű járműveket, és összesen 200 elkészítését tervezi. Az első példányokat már leszállították a német, amerikai és norvég megrendelőknek. A mindennapi használatra való alkalmasság felmérésére jelenleg három ilyen autó világ körüli úton van. Az autók jelenleg Kínában vannak és hazaérkezésük júniusra várható. Az akcióval a stuttgartiak egy globális hidrogén üzemanyagtöltő állomás hálózat létesítésének szükségességét kívánják tudatosítani a közvéleményben.

Az üzemanyagcella hidrogén és oxigén egyesítésekor felszabaduló vegyi kötési energiát alakítja át elektromos energiává. Kialakítását tekintve az üzemanyagcella hasonlít a hagyományos akkumulátorokhoz. A technológia lehetséges alkalmazási területe a lakásfűtéstől kezdve egészen járművek meghajtásáig terjed, egyetlen hátránya, hogy az üzemanyagként szolgáló hidrogén előállítása azonban költséges és energiaigényes folyamat. (MTI)

0 Tovább

Hibridet faragtak a Suzuki Kizashiból

A Kizashi alapjaira épített hibrid prototípust mutatott be a Suzuki a New York-i Autószalonon. EcoCharge névre keresztelték a tanulmányt, amely egy lehetséges fejlesztési irányt vetít előre, nem a szériamodell közvetlen előhírnökének számít.
Kétliteres, 144 lóerős négyhengeres benzinmotort építettek össze egy húszlóerős, lítium-ion akkumulátorral táplált elektromotorral. Start-stop és fékenergia-visszanyerő rendszerrel, valamint alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal szerelték fel a tanulmányt. A további spórolás jegyében úgy programozták az elektronikát, hogy lassulási fázisokban teljesen elzárja az üzemanyag-befecskendező rendszert.
Ugyan a Suzuki pontos adatokat nem tett közzé, annyit elárult, hogy a hibrid prototípus körülbelül 25 százalékkal takarékosabb a szériamodellnél. Formailag az egyedi felnik, a módosított fényszórók és a LED-es ködlámpák jelentenek újdonságot.

0 Tovább

Zöld versenyautó a Nissan Leafből

A teljesen elektromos hajtású Nismo RC a Le Mans-i 24 óráson elvérezne, de nem is szennyezi annyira a környezetet.

A Nissan azzal próbálja szemléltetni a környezetbarát technológiák iránti elkötelezettségét, hogy a Leafből elkészítették a versenyverziót is. A teljesen elektromos hajtású versenyautót a 2011-es New York-i Nemzetközi Autókiállításon mutatják be. A Nismo RC kezdetben csak guruló laborként fog megjelenni számos autósport eseményen, amelyeken a Nissan egy későbbi zéró-emissziós versenysorozat lehetőségeit vizsgálja a következő évekre nézve.

A Nismo RC felépítése teljes mértékben a versenyautók technologiájára épül, a karosszéiát teljesen lecsupaszították, majd egy bukócsövet kapott az autó. A versenyfutóműnek köszönhetően tíz centiméterrel lejjebb került az autó hasmagassága, de a teljes magassága már 35 centiméterrel kevesebb.  Szintén a speciális futómű miatt a versenyautó 17 cm-rel szélesebb, és tengelytávja 9,9 cm-rel rövidebb az alapváltozatnál. Természetesen drasztikus súlycsökkentésen is átesett, 938 kg a tömege.

A lítium-ion akkumulátorok, a villanymotor és az áramátalakító a két tengely között helyezkedik el, a 109 lóerős, 280 Nm-es nyomaték leadására képes váltóáramú szinkronmotor a hátsó kerekeket hajtja. Az akkumulátor a hátsó burkolaton belül elhelyezett gyorstöltő csatlakozón keresztül 30 perc alatt a teljes kapacitásának 80 százalékáig tölthető fel.

Az előzetes tesztek során a NISMO RC álló helyzetből felgyorsítva 6,85 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, csúcssebessége pedig 150 km/h. Az előzetes becslések szerint verseny-körülmények között 20 percig üzemeltethető, vagyis nagyon rövid távú sprintversenyekre alkalmas még csak.

Az is furcsa lehet, hogy ezeknek se hangja, se szaga, de hát ezért jelentik a jövő technológiáját.

0 Tovább

zoldauto

blogavatar

Napenergiával, széllel vagy más megújuló energiaforrással hajtott járművek a jövőből, hibridek, villany- és ecoautók a jelenből. Az [origo] autó rovatának legzöldebb alrovata.

Utolsó kommentek