Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Veyron-verők lehetnek a Fisker elektromos autói

Új sebességváltót fejleszt kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóihoz az amerikai Fisker. Azt ígéri a gyártó, hogy az új egység alkalmazásával Bugatti Veyron-szintű teljesítményt tud kipréselni villanymotorjaiból.

Henrik Fisker cégvezető szerint a fejlesztés alatt álló, többfokozatú váltó jelentősen tudja növelni az elektromotorok gyorsulását és teljesítményét. Jelenleg korlátozott a villanyautók gyorsulása, mert hatékonysági és megbízhatósági okokból jellemzően egyfokozatú váltóval párosítják őket. A Tesla szerette volna kétfokozatú egységgel piacra dobni a Roadstert, de a váltó megbízhatatlan volt, így maradt a hagyományos megoldás.

A Fiskernél nagyon hisznek benne, hogy megtalálták az optimális megoldást, a cégvezető szerint egyszerű a recept: ha sikerül növelni a kerekekre jutó nyomaték nagyságát, a Veyron utolérése is gyerekjáték. Arról nincs hír, hogy mikor kerülhet piacra az új váltó.

0 Tovább

Három konnektoros hibridet tesztel a Volvo

Három konnektoros hibrid vagy más néven "kiterjesztett hatótávolságú elektromos autó" fejlesztését és tesztelését jelentette be a Volvo.


Az első változat a C30 elektromos változatára épül, a 111 lóerős villanymotor mellett egy 60 lóerős, háromhengeres benzinmotor dolgozik generátorként. Elektromos üzemmódban 110 kilométer a hatótávolság, a benzinmotor segítségével 1110 kilométer is megtehető tankolás nélkül.

0 Tovább

Zöldautó-offenzívát indít a Kia

Átalakítja kínálatát a Kia, a koreai márka több környezetbarát modellt mutat be a közeljövőben. 2014-re már hibridje és elektromos autója is lesz a Kiának, de a többi autóját is a fogyasztás lefaragását szem előtt tartva alakítja át.

Elsőként a Rio Eco Dynamics változata érkezik, amelybe 1,1 literes, 75 lóerős, háromhengeres dízelmotor kerül. Az alapmodellnél 36 kilóval lesz könnyebb, start-stop rendszerrel és egyéb fogyasztáscsökkentő megoldásokkal 3,3 literre szorítják le étvágyát. Hasonló verziók felbukkanása várható több más modell kínálatában is.

Kis turbómotorokat is bemutat a Kia, a meglévő kétliteres benzinest 215 lóerős, 1,6 literes turbós blokk váltja, az 1,6-os helyére pedig 130 lóerős, 1,2 literes turbómotor lép. Közvetlen befecskendezéssel készülnek az egységek, a Kia fejlesztés alatt álló, duplakuplungos váltójával is elérhetőek lesznek.

Európában 2012 közepén dobja piacra az Egyesült Államokban már kapható Optima hibridet a Kia, a Toyota Priuséhoz hasonló áron. Itt 2,4 helyett kétliteres benzinest kapcsolnak a villanymotorhoz. Az elektromos modell a Soul következő generációjából készülhet, világszerte több piacon is megjelenik 2014-től.

0 Tovább

Kis hibrid SUV-n dolgozik a Lexus

Német lapértesülés szerint kompakt szabadidő-autón dolgozik a Lexus, az új hibrid modell a CX 300h nevet kaphatja. Úgy tudni, hogy a Toyota RAV4 padlólemezére építkezne a luxusmárka, az autó ellenfelei a BMW X1, az Audi Q3 és a Mercedes-Benz GLK lennének.

Nagyjából 200 lóerős hajtásláncot képzeltek el az SUV-hez, ez alapján egy új hibrid kombináció felbukkanására lehet számítani. Nincs ugyanakkor konkrét információ a motorokról és teljesítményükről, talán a Frankfurti Autószalonon kiderül valami.

Ahogy a kompakt CT 200h-val, a kis crossoverrel is mintha elkésett volna a Lexus, nem lesz könnyű megszorongatni a német riválisokat.

0 Tovább

Hibrid Toyota roadster indul a Nürburgringen

A Toyota hibrid tanulmányának versenyautó változata a Gazoo Racinggel együttműködésben született meg. A középmotoros roadster versenycélokra épült, a versenyistálló a nürburgringi 24 órás viadalon indul vele.

0 Tovább

zoldauto

blogavatar

Napenergiával, széllel vagy más megújuló energiaforrással hajtott járművek a jövőből, hibridek, villany- és ecoautók a jelenből. Az [origo] autó rovatának legzöldebb alrovata.

Utolsó kommentek