Egymás után jönnek az Audi elektromos modelljei, legutóbb az A3 e-tronnal készültek el Ingolstadtban. Az elektromos kompakt alapjait a szériamodell adja, az első kerekeket egy 136 lóerős villanymotor hajtja. Legnagyobb nyomatéka 270 Nm, táplálásáról 26,5 kWh-s lítium-ion akkumulátor gondoskodik.
Körülbelül 145 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel a BMW ActiveE ellenfelének szánt kompakt. Százas tempóra körülbelül 11 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 145 km/óra.
Az utastérben a műszerfalat alakították át, a szélvédő fűthető. Egyelőre nem tudni, hogy mikor kerülhet piacra az elektromos A3, ám az Audi folyamatos készülődését látva a technológia nem állhat túlságosan messze a sorozatgyártástól. Valószínűlrg csak az A3-as következő, 2013-tól kapható nemzedékében jelenik meg először a tisztán villanyos hajtás.
Elkészült az elektromos Audi A3
Lexus LF-Gh tanulmányautó
Az április 22-én kezdődő New York-i Autószalonon mutatja be az LF-Gh hibrid tanulmányt a Lexus. Nem kétséges, hogy a koncepció a GS következő generációjának előzetese, a sajtóanyag szerint újraértelmezi a nagy prémium szedánok szegmensét.
Két ízelítő fotót már nyilvánosságra hoztak az autóról, amely látványos, sportos formavilággal készült. Egyelőre csak egy-egy első és hátsó lámpa látható, különösen utóbbi tűnik bátornak - és nagyon tanulmányautósnak. A front részről mutatott részletfotó szélesre szabott hűtőrács-légbeömlőről árulkodik.
Nem hozott nyilvánosságra technikai adatokat a Lexus, a következő napokban azonban várhatóan minden kiderül az LF-Gh-ról.
Putyin kipróbálta az első orosz hibridet
Az orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin április 1-jén személyesen próbálta ki az ország első hibridjét. A Yo-Mobile névre keresztelt modell a Yo-Auto fejlesztése, elkészítésében a teherautógyártó Yarovit Motors és a milliárdos Mihail Prokhorov cége, az Onexim-csoport segített.
Szokatlan hibrid kialakítással készült a Yo-Mobile, belső égésű motorja benzinnel és földgázzal is üzemel, két elektromos egység kapcsolódik hozzá. Hagyományos akkumulátor helyett szuperkapacitás tárolja az energiát, az orosz fejlesztők szerint ez tökéletes alternatívája a lítium-ion akkumulátoroknak.
A kapacitás a motor által előállított energiát tárolja, majd továbbítja az elektromotorokhoz. Nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy az autót nem kell elektromos hálózatra kötni a töltéshez.
Az orosz hibrid kombinált átlagfogyasztása 3,5 liter száz kilométeren, hatótávolsága 1100 kilométer. Nulláról százas tempóra 7-8 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 130 km/óra. Ferdehátú, egyterű és áruszállító készül belőle 2012 második felétől, alapára hihetetlennek tűnő 2,2 millió forint lesz. A legdrágább, 2,8 millió forintos modell összkerékhajtással, tempomattal, navigációval és klímával készül a tervek szerint.
Putyin az elnök Medvegyev rezidenciájához hajtott a hibriddel, előtte viccesen odaszólt Prokhorovnak, hogy reméli, hibridje nem esik szét útközben.
Két villanymotor a hibrid Audi A5-ben
Kemény, jéghideg svédországi terepen teszteli az Audi az A5-ből készült hibrid prototípusát. Az A5 e-tron összkerékhajtású konnektoros hibrid, mindkét tengelyére jutott egy-egy elektromotor. Melléjük a 211 lóerős, kétliteres turbós benzinest építették.
45 lóerős az első tengelyre épített villanymotor, míg a hátsót 81 lóerős egység hajtja. Utóbbi csak gyorsításnál kapcsol be, illetve ha a szenzorok a első kerekek tapadásvesztését érzékelik. A villanymotorokat 9,4 kWh-s lítium-ion akkumulátor táplálja.
Tisztán elektromos hajtással 40 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel az A5, a végsebesség ebben az esetben 100 km/óra. 2,7 liter/100 kilométeres vegyes átlagfogyasztást állít az Audi, a százas sprint 5,9 másodpercig tart.
A prototípusban több elemet is karbonszálas anyagból és alumíniumból készítettek el, így a két villanymotoros A5 pontosan ugyanakkora tömegű, mint a sima kétliteres turbós változat.
Hibrid lesz minden Mercedes-Benz C osztály
Gyakorlatilag hibrid lesz a Mercedes-Benz C osztály következő generációjának minden modellje. A német gyártó kisautós szintre szeretné leszorítani a sorozat átlagfogyasztását és károsanyag-kibocsátását, a premier 2013-ra várható.
Gyári forrás szerint a legtakarékosabb dízelváltozat szén-dioxid-kibocsátása mindössze kilométerenként 100 gramm lesz, a benzines oldalon ugyanez az adat 110-120 grammnak ígérkezik. Állítólag már tesztelik az első prototípusokat, de van egy kis vita azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e háromhengeres motorokra.
Két irányzat áll szemben a Mercedesnél, az egyik oldalon állók háromhengeres motorokra állnának át. Lehetőség viszont az is, hogy négyhengeres motorokkal szerelik fel az új C osztályt, ezeket azonban olyan elektronikai rendszerrel szerelik fel, amely két hengert automatikusan lekapcsol, ha nincs rájuk szükség.
Dacára annak, hogy a kis lökettérfogatú blokkok mellé elektromotort és akkumulátort is építenek, a sorozat tömegét legalább tíz százalékkal szeretné csökkenteni a Mercedes-Benz.
Utolsó kommentek