Belül nagyobb, mint a külseje alapján hinnénk, de a hibrid hajtása is kellemesebb élményt okozott, mint vártuk volna. A legjobb kisautóból most a zöld verzió is szerethetõ.


Jelenleg a Jazzből kapható a legolcsóbb hibrid modell


Autós újságíró körökben kevés olyan modell van, amely kapcsán mindenki egyöntetûen bólogat, a Honda Jazz ilyen. Hosszú évek alatt kialakult az a tézis, hogy ez a legjobb kisautó, de megkérik az árát is. A második generáció igazából nem tudott sokat rontani a Jazz megítélésén, igaz nagyon erõsen hasonlít is a sikeres elõdhöz. Idén egy kisebb modellfrissítésen esett át a Jazz, aminek köszönhetõen kicsit frissebb megjelenésû lett, de a legnagyobb újdonság a hibrid modell bevezetése. Csaknem tízéves múlt után a Honda végre a kisautójába is belerakta a már bevált hibrid rendszerét.

Belülről nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik


Hogy néz ki?
Kicsit ûrkorszaki formája miatt meglepõnek is nevezhetném a Jazzt, de fogyasztható megoldásai miatt mégis vonzó. A stílusos japán kockaautók európai átirata, de sokkal lágyabb, formásabb. Nem trendi kisautó, de a precíz, unalmas német modellek, vagy a jellegtelen japánok közé sem sorolható. Férfiemberként formája alapján sosem választanám, de az együtt töltött pár napa alatt azért begyûjtöttem pár hölgy rajongót. Persze nekik az ennél kicsit vidámabb szín hiányzott.

A 300 literes csomagtartó alatt vannak az elektromos motor akkumulátorai


Milyen benne utazni?
Kevés olyan embert találni, aki a Honda Jazzbe bele akarna kötni. Nyavalyoghatunk a formáján, siránkozhatunk a felhasznált mûanyagokon, de még mindig ez az egyik legtágasabb, legpraktikusabb kisautó. Kényelmesek az ülések, négy felnõttnek elegendõ hely áll rendelkezésre, sokkal tágasabb, mint amit a külseje alapján várnánk. Nagyon ötletes a felhajtható ülõlap a hátsó üléseknél, a 300 literes csomagtartó pedig ebben a kategóriában normálisnak számít. Az elsõ ülések környéke tele van tárolórekeszekkel, még a hifibe sem lehet belekötni. Jól össze van rakva, a zajszint is alacsony, így egy minõségi tágas kisautó benyomását kelti. Az is.


Az elektromos motor önállóan nem tudja mozgatni a Jazzt, csak a gyorsításoknál segít


Mûszaki tartalom
Nem túl sok energiát fektet mostanában a Honda és a Toyota a hibrid fejlesztésekbe, mindenki megalkotta a saját hajtási rendszerét, majd beleteszik szinte minden modelljükbe. A tesztelt modell az Insight hajtási rendszerét kapta meg egy az egyben. Az 1,3 literes 88 lóerõs benzines motorhoz párosítottak egy 14 lóerõs elektromos motort, amely önállóan nem tudja mozgatni a kis Jazzt, de a gyorsításoknál segít. Egyedüli érdekesség az, hogy a gyári adatok szerint az elektromotor a Jazzben kisebb nyomatékra képes (92 Nm helyett 78,5 Nm), mint az Insightban. A teljes rendszer összteljesítménye 98 lóerõ, amit egy fokozatmentes automataváltón keresztül szabadít az útra. Jól látszik, hogy a Honda megoldása kevésbé bonyolult, mint a Toyotáé, de cserébe olcsóbb is.

A műszerfal háttérvilágítása annak függvényében változik, hogy mennyire gazdaságosan vezetünk


Milyen vezetni?
Eddig az ilyen párhuzamos hibrideket nem fogadtuk kitörõ lelkesedéssel, sõt a Honda hibridjeit sem dicsértük agyon, de a Jazzben végre bevállalható kompromisszumra leltünk. Papíron semmi különlegeset nem láthatunk (12,1 másodperc alatt gyorsul százra), de a menettulajdonságai meggyõzõek. Az is szerepet játszhat ebben, hogy egy ilyen modelltõl már nem várunk kirobbanó teljesítményt, ehhez már illik az ilyen szintû rugalmasság. Érzésre egy hajszálnyival jobban megy, mint a mindössze 40 kilogrammal könnyebb Insight. A modellfrissítés hatására a kormányzása jobb lett, a futómûvére eddig sem volt panasz. A fokozatmentes automata csak lendületes haladáskor furcsa, ilyenkor a motorhang is megtöri az utastérben uralkodó csendet.



5,4 liter/100 km vegyes átlagfogyasztást mértünk


Megéri az árát?
Jelen pillanatban ez a legolcsóbb hibrid hajtású jármû hazánkban. Eddig is a Honda modell volt a legolcsóbb, az Insight 5,2 millióval tartotta a csúcsot, de most a Jazz még olcsóbb. Sajnos csak 300 ezerrel, ami miatt kicsit nehezen emészthetõ a kisautó majdnem ötmilliós ára. Körülbelül azonos felszereltséggel egy sima 1,3-as CVT váltóval 4,35 millió forintba kerül, vagyis a hibridért 550 ezer forintot kell még áldozni. Ennyibe kerül, hogy autónk zöldebb legyen és körülbelül egy literrel kevesebbet fogyasszon.
Hibrid fronton nincsen vetélytársa, hiszen a Toyota Auris HSD eggyel nagyobb és több mint másfél millióval drágább. Normál kisautókhoz pedig nem érdemes mérni, ez egy különlegesség, ezért drágább is az átlagosnál. Egyedül a házi vetélytárs, az Insight lehet érdekes, annál kisebb, de jobb autó 300 ezer forinttal olcsóbban.

Jelenleg a Jazzből kapható a legolcsóbb hibrid modell

Összegzés
A hibrid verzióval a Honda megalkotta a legjobb Jazzt, és az eddigi legjobb környezetbarát modelljét is. Egy tágas, jól variálható kisautó, kellemes vezethetõséggel, amely még a környezetért is tesz valamit. A menetteljesítményeivel meg lehet békülni, míg minden más paramétere alapján egy nagyon szerethetõ autó. Persze az árcédulán még ennél is szerényebb összeget látnánk szívesen.

Mûszaki adatok
Motor, erõátvitel, fékek. Hengerûrtartalom: 1339 cm3. Furat/löket: 73/80 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/8. Benzines motor: Teljesítmény: 65 kW (88 LE)/5800. Nyomaték: 121 Nm/4500. Elektromos motor: Teljesítmény: 10 kW (14 LE)/1500. Nyomaték: 78,5 Nm/1000. Sebességváltó: fokozatmentes automata. Fékrendszer elöl/hátul: hûtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3900/1695/1525 mm. Tengelytáv: 2495 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1495/1475 mm. Tömeg: 1234 kg. Terhelhetõség: 366 kg. Csomagtartó térfogata: 303-1320 l. Üzemanyagtartály térfogata: 40 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 12,1 mp. Végsebesség: 175 km/óra. Átlagfogyasztás: 4,5 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 5,4 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 104 g/km.