Igazi csúcsmodellt mutatott be a robogótól a kisáruszállítón át a versenyautóig számtalan különböző elektromos járművel foglalkozó német e-Wolf cég. A Ferrari Enzóra emlékeztető szériaközeli Alpha-2 szupersportautó adatai közül egyelőre csak annyit árulták el, amennyi kedvcsinálónak elég. Két elektromotorja lítium-kerámia akkumulátorokból nyeri az energiát, egyenletes haladás mellett 187 lóerőt teljesít, viszont harminc másodpercig 375 lóerősre is izmosodhat, nulláról százra pedig 3,9 másodperc alatt gyorsul.

Ami egy elektromos autónál még ennél is fontosabb adat, egyetlen feltöltéssel 300 km-t autózhatunk vele, miközben - a gyártó állítása szerint - 230 km/órás sebességgel száguldunk. Valószerűtlennek hangzik, a pontos súly és méretadatok nélkül pedig megcáfolni is nehéz lenne. További részleteket az őszi Frankfurti Autószalonon közölnek, ahol a jövőre gyártásba kerülő Alpha-2-t hivatalosan is leleplezik. Jogi szervezetek biztosan nem állnak majd az útjába, hiszen nincs helyi károsanyag-kibocsátása, a balesetveszélyes csendet pedig imitált Ferrari-hanggal töri majd meg.