Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Leáll a Tesla Roadster gyártása

Hivatalos beadványban jelezte az illetékes amerikai hatóságnál a Tesla, hogy decemberben leállítja az elektromos Roadster gyártását. A Lotus-alapokra épülő sportkocsi bemutatása óta kevesebb mint kétezer példányban kelt el, vagyis nem lett belőle sikertörténet.

A Tesla új modell összeszerelésére, a praktikusabb, családoknak szánt Model S-re áll át, de csak 2012 közepétől. Ez azt jelenti, hogy fél évig egyáltalán nem gyárt autókat a Tesla, de a cég szerint a felhalmozott Roadster-raktárkészlet elegendő lesz a túléléshez.

Jó hírt is közölt a rajongókkal a gyártó, még idén bemutatkozik egy új tanulmány Model X néven. A trendeknek megfelelően crossover lesz, a szériaváltozat 2014-re készülhet el.

0 Tovább

Elektromos szupersportautó Németországból

Igazi csúcsmodellt mutatott be a robogótól a kisáruszállítón át a versenyautóig számtalan különböző elektromos járművel foglalkozó német e-Wolf cég. A Ferrari Enzóra emlékeztető szériaközeli Alpha-2 szupersportautó adatai közül egyelőre csak annyit árulták el, amennyi kedvcsinálónak elég. Két elektromotorja lítium-kerámia akkumulátorokból nyeri az energiát, egyenletes haladás mellett 187 lóerőt teljesít, viszont harminc másodpercig 375 lóerősre is izmosodhat, nulláról százra pedig 3,9 másodperc alatt gyorsul.

0 Tovább

3,8 litert fogyaszt a dízel BMW Z4

Miközben a bajorok a jövő zöld BMW-it fejlesztik, az AC Schnitzer tuningcég elkészítette a jelenlegi kínálat legjobb zöld sportkocsiját. Annyit eszik, mint egy hibrid, de hét másodperc alatt gyorsul százra.

A Genfi Autószalon megannyi újdonsága között szerényen meglapult egy különlegesség. A német AC Schnitzer tuningcég elkészítette a legzöldebb BMW sportkocsit. A Tesla Roadster után talán ez a leginkább környezetbarát sportkocsi, ennek azonban sokkal nagyobb a hatótávolsága.

A BMW tuningolással foglalkozó cég igazából nem tett semmi különöset, csak éppen használták az eszüket, a tapasztalatukat, valamint a jól bevált megoldásokhoz folyamodtak.

A Z4 kitűnő sportkocsi alap, amibe a zöld elképzelés részeként dízelmotort szereltek. Erre a célra leginkább a BMW 320 ed modellből ismert, direkt környezetbarátra hangolt motor illik a legjobban, de az AC Schnitzer ezt az erőforrást sem hagyta érintetlenül. Az eredeti 163 lóerőből 190-et varázsoltak, a maximális nyomaték 420 Nm-re ugrott.


A Z4 legnagyobb erénye mégsem a teljesítmény (ennél csak erősebb Z4-esek léteznek a gyári kínálatban), hanem a fogyasztás.

Az autón jelentős tömegcsökkentést hajtottak végre, az összes spojlert, kiegészítőt szénszálas anyagúra cserélték, plusz a mozgatható tető helyet kapott egy fix karbontetőt. Könnyebb a futómű és az új nagy teljesítményű fékek is, csak a felnik darabonként 7,9 kg megtakarítást jelentenek. Összesen 230 kilogrammot sikerült lecsupaszítani az autóból, ami nem csak a fogyasztásra van jó hatással.

Gyakorlatilag versenysportban használt futóművet kapott a Z4, ami egyrészt 30 milliméteres ültetést is jelent, de inkább a kanyarstabilitása lehet kiváló.

A végeredmény magáért beszél: a 190 lóerős Z4 3,8 literes vegyes átlagra képes, miközben a szén-dioxid-kibocsátása 99 gramm/kilométer. Ez azt jelenti, hogy pontosan ugyanannyit fogyaszt, mint egy Toyota Prius, miközben 6,9 másodperc alatt képes felgyorsulni álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége 235 km/óra.

Egyetlen ok van, amiért az AC Schnitzer 99d-ből nem lehet nagyszériás sportautó: a méregdrága anyagok és tuningalkatrészek miatt állítólag 150 ezer euró az ára. Ennek az összegnek a feléért sem lenne piacképes.

0 Tovább

Benzines hibrid lesz a BMW szupersportkocsija

A BMW frissen alapított almárkája, az i kínálatában benzinmotorral jelenik meg az i8 szupersportkocsi. Eredetileg dízel-hibrid hajtáslánc került az i8 alapjait adó Vision EfficientDynamics tanulmányba, most ennek módosítására készül a BMW.

2013-ban kerül piacra az alternatív sportkocsi, Klaus Draeger fejlesztési igazgató szerint piaci igények miatt van szükség a változtatásra. A BMW az egész világon sikerrel szeretné forgalmazni az i8-at, a dízelmotorok azonban csak Európában számítanak igazán népszerűnek. Márpedig a bajorok többi vásárlójuk igényeire is gondolnak.

Nehéz lesz olyan benzinmotort találnia a BMW-nek, amellyel a tanulmány ígért fogyasztási és teljesítményadatait lehet hozni. A 163 lóerős, 1,5-ös dízellel 3,76 liter volt a sportkocsi laboratóriumi átlagfogyasztása, ehhez 4,8 másodperces százas sprint társult.

0 Tovább

Hibridként térhet vissza a Ford GT

Kósza pletykák szerint új esélyt kap a Ford méltán híres szupersportkocsija, a GT. Nem közvetlen utódról van szó, hanem egy új fejlesztésű modellről, amely megkapja a GT jelölést.

Egyelőre nincs túl sok információ az autóról, állítólag alumínium vázra épül, míg karosszériáját döntően karbonszálas anyagból készítik. Fontos a dicső múlt a Fordnak, ezért a formavilág retrósnak ígérkezik.

Hibrid hajtásláncot álmodtak az autóba, kompresszoros V8-ashoz kapcsolnának izmos elektromotort, 600 lóerő feletti együttes teljesítményt elérve. Három másodperc alatt gyorsulhat százas tempóra a körlbelül 1400 kilogrammos sportkocsi, végsebessége 320 km/óra feletti.

Az se biztos, hogy igaz az egész történet, így a premier időpontjáról kár is lenne beszélni. A Ferrari 458 Italia és a McLaren MP4-12C riválisának szánják az új GT-t, mindkettőnél alacsonyabb áron kerülhet piacra.

0 Tovább

zoldauto

blogavatar

Napenergiával, széllel vagy más megújuló energiaforrással hajtott járművek a jövőből, hibridek, villany- és ecoautók a jelenből. Az [origo] autó rovatának legzöldebb alrovata.

Utolsó kommentek