A müncheni egyetemisták is zöldautót gyártanának

A szeptemberi Frankfurti Autókiállításon mutatják be a Müncheni Egyetem hallgatói által tervezett új elektromos prototípust, amelynek a nem túl izgalmas Néma nevet adták.

Ha a szalonon sikeres lesz, akkor a tervek szerint öt év múlva kerülhet gyártásba. Az félkész autó állítólag a száz kilogrammos akkumulátor csomaggal együtt is csak fél tonnát nyom, ezért a fejlesztők szerint 20 lóerős motorral is sportos és dinamikus lesz. Egy feltöltéssel száz kilométert tud megtenni, ami már nem kiemelkedő eredmény. Érdekes, hogy a zöld autóban a fűtést bioetanol elégetésével oldanák meg.

0 Tovább

Három konnektoros hibridet tesztel a Volvo

Három konnektoros hibrid vagy más néven "kiterjesztett hatótávolságú elektromos autó" fejlesztését és tesztelését jelentette be a Volvo.


Az első változat a C30 elektromos változatára épül, a 111 lóerős villanymotor mellett egy 60 lóerős, háromhengeres benzinmotor dolgozik generátorként. Elektromos üzemmódban 110 kilométer a hatótávolság, a benzinmotor segítségével 1110 kilométer is megtehető tankolás nélkül.

0 Tovább

A Nissan és a 4R Energy új villanyautó-töltő rendszert fejlesztett ki

A Nissan és a 4R Energy ma bejelentette, hogy a két társaság olyan töltőrendszert fejlesztett ki elektromos járművekhez, amely a napenergiát elektromos energiává alakító rendszert összeköti a nagy tárolókapacitású lítium-ion akkumulátorokkal. Az új töltőrendszer üzemi próbáját ma kezdték meg a Nissan Yokohamában működő világszintű központi irodájánál.
Az új töltőrendszerben az elektromos energiát napenergia-cellák hozzák létre, és ezt a Nissan LEAF-be beépített egység négyszeresének megfelelő lítium-ion akkumulátorok tárolják. Az irodaépület aljában működő hét töltőállomás (három gyorstöltő és négy normál töltő) összesen annyi energia tárolására alkalmas, amennyi évente közel 1800 Nissan LEAF teljes feltöltésére elegendő.
Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az üzem közben CO2-t egyáltalán nem kibocsátó elektromos hajtású járművek feltöltése teljes mértékben megújuló energiaforrásról történjen. Ez az egyik lehetséges megoldás arra, hogy olyan ciklust hozzanak létre, amelyben a jármű üzemeltetése során nem keletkezik CO2-kibocsátás.
Azzal, hogy a tároló állomásokon ugyanolyan lítium-ion akkumulátorokat alkalmaznak, mint az elektromos hajtású járművekben, az elektromos autók energiaellátása a napszaktól vagy az időjárástól függetlenül biztosítható, és megvalósítható a megújuló energiaforrások hatékony használata.
Az ennek a nagyobb méretű rendszernek a vizsgálati eredményei alapján a 4R Energy azt tervezi, hogy a kereskedelmi környezetben és közintézményekben történő használatra tervezett, közepes méretű elektromos energiatároló rendszerekkel jelenik meg a piacon.

0 Tovább

Futurisztikus formában születhet újjá a Renault Kangoo

Bemutatta Frendzy névre keresztelt elektromos tanulmányautóját a Renault, a DeZir és Captur formai megolodásainak felhasználásával épített egyterűbűl a Kangoo utódja születhet meg. Hivatalosan a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be az újdonság, amelyet kishaszonjárműként is el tud képzelni a francia gyártó: kettő az egyben koncepcióról van szó.
Asszimetrikus kialakítású a Frendzy, az utasoldal a munkáé: itt csak egy hagyományos és egy tolóajtót alakítottak ki, utóbbiba egy nagyméretű, 37 colos LCD-kijelzőt építettek. Ezen személyes üzeneteket vagy hirdetéseket lehet megjeleníteni. A vezetőoldal a családé, az ellentétes irányba nyíló ajtókról nem hiányoznak az ablakok, B oszlop egyik oldalon sincs. A kétszemélyes hátsó ülést a padlóból kell kihajtogatni, a jobb egyet a padlóba és a műszerfalba lehet elrejteni kihasználatlanság esetén.
Az utastér kialakítása űrhajós jellegű, sorozatgyártására nincs sok esély. Bőven használtak hozzá fát és fémet, prémiumjellegű hatást keltve, a csomagtartóba lehajtott ülésekkel 2250 liternyi cucc fér be. A rakomány ötletes, a csomagok formáját felvevő textiltetővel és mágneses rögzítésekkel fixálható, a hangulatvilágítás az aktuális felhasználási mód szerint változtatható.
4091 milliméter hosszú, 1972 milliméter széles és 1743 milliméter magas a tanulmány, meghajtásáról egy mindössze 60 lóerős elektromotor gondoskodik 226 Nm-es csúcsnyomatékkal. Az energiát lítium-ion akkumulátor biztosítja, az autóval elérhető csúcssebesség 130 km/óra.

0 Tovább

Milyen hangja legyen az elektromos Focusnak?

Év végén jelenik meg az Egyesült Államokban a Ford Focus elektromos változata. Ahhoz képest, hogy milyen közel van a piaci premier, egy kérdésben a gyártó még tanácstalan: nem tudja, milyen legyen az autó hangja.

A mérnökök négyféle hangeffektet kevertek ki, ezeket fantáziadúsan A, B, C és D jelöléssel látták el. Hallgatni és szavazni a Facebookon kell, a beérkezett voksokat biztosan figyelembe veszi a gyártó a végső döntés során.

0 Tovább

zoldauto

blogavatar

Napenergiával, széllel vagy más megújuló energiaforrással hajtott járművek a jövőből, hibridek, villany- és ecoautók a jelenből. Az [origo] autó rovatának legzöldebb alrovata.

Utolsó kommentek