Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Negyedmillióval olcsóbb lesz az Opel Amperánál a Chevrolet Volt

Tegnap még csak az európai értékesítés tényét tudtuk közölni, ma viszont az is kiderült, hogy milyen áron lehet majd megvásárolni a Chevrolet Voltot. A Genfi Autószalonon bejelentették, hogy a Volt Németországban 41950 eurós (11,37 millió forint)áron kerül forgalomba adókkal együtt. Ez 950 euróval alacsonyabb, mint a vele műszakilag teljesen egyező Opel Ampera 42900 eurós (11,63 millió forint) vételára.


Amerikában a Volt alapára 40280 dollár (7,844 millió forint), de ebből az állam 7500 dollárt átvállal, így az ottani lakosok az európai ár közel feléért, 32780 dollárért (6,384 millió forint) juthatnak hozzá a kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóhoz.
A Volt teljes felszereltséggel érkezik Európába, még a bőrülések is alapáron benne lesznek. Egyedülálló, nyolc évre vagy 160 ezer kilométerre szóló garanciát vállalnak a teljes hajtásláncra és a lítium-ionos akkumulátorokra.


Villamos hajtással 40-80 kilométert tud megtenni az új Chevrolet, azonban ha bekapcsolódik az 1,4-es generátor-benzinmotorja is, akár 600 kilométeres hatótávolságra is képes lehet. Villanymotorjának legnagyobb nyomatéka 368 Nm ami az indulás pillanatától elérhető. 0-100 km/órára 9 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége 161 km/óra. Szabványos 230 V-os aljzatból háromnégy óra alatt lehet teljesen feltölteni az akkumulátorait.

A Volt tágas, négyüléses utastérrel, viszont csak kisautónyi méretű, 300 literes csomagtartóval rendelkezik.


A Volt a Chevrolet márka 100. születésnapján, 2011 novemberében érkezik meg az európai kereskedésekbe, egy évvel az amerikai premier után. Gyártását Detroitban végzik, idén 10 ezer, jövőre már 45 ezer példány készülhet belőle.

4 Tovább

Európában is kapható lesz a Chevrolet Volt

Nem csak az Opel Ampera, hanem egyes országokban a vele műszakilag egyező Chevrolet Volt is piacra kerül Európában 2011 végétől.

Korábban úgy tűnt, a Volt nem jön át Európába, mert az Opel már átalakította a saját szája íze szerint, és Amperát gyúrt belőle.


Rob Peterson, a Volt kommunikációjáért felelős igazgató viszont elárulta a Leftlane-nek, hogy a Volt igenis meg fog jelenni egyes európai piacokon, még 2011-ben. Tavaly a Chevrolet igen jó évet zárt az öreg kontinensen, 2009-hez képest 12 százalékkal sikerült növelni az eladásaikat. A 477 ezres darabszám a második legjobb év a márka történetében Európában.


Peterson elmondta, hogy az is előfordulhat, hogy olyan országokban is bevezetik a Voltot, ahol a vele műszakilag egyező Ampera is kapható lesz. Ennek több oka lehet. Egyrészt az olcsó autóiról ismert márka az imázsát is hatékonyan javíthatná egy ennyire fejlett technológiával rendelkező villanyautó bevezetésével, másrészt előfordulhat, hogy lesz olyan vásárló, akinek jobban tetszik majd a Chevrolet külső-belső formaterve, mint a futurisztikusabb dizájnt kapott Opelé.

Elképzelhető, hogy a Chevrolet-t valamivel olcsóbban adják majd, mint a 42 ezer euróba (kb. 12 millió forint) kerülő Amperát, ami további jó ok lehet a vásárlásra. Amerikában 41 ezer dollárba (8,3 millió forintba) kerül a Chevrolet Volt, amelyből ráadásul 7500 dolláros állami támogatás is lejön.

0 Tovább

Kutyának se kell a Chevrolet Volt és a Nissan Leaf

Amerikában a Chevrolet Voltért és a Nissan Leafért sem tolonganak a vevők, alig néhány darabot adtak el belőlük januárban.

A Chevrolet és a Nissan is világmegváltónak tartja saját alternatív modelljeit, a konnektoros hibrid Voltot, illetve a teljesen elektromos, európai Év autójának és az [origo] Év autójának is megválasztott Leafet. Lehet, hogy az alkalmazott technológia mindkét autóban nagyon kifinomult, a vevőknek azonban egyelőre nem kell az ilyesmi.

Januárban mindössze 321 darab Voltot adott el a General Motors, miközben, csak összehasonlításul, 28 ezer Silverado pickupra akadt vevő. Még ezzel a szerény értékesítési adattal is kiütéssel nyert a Volt a Leaffel szemben, amelyből alig 87 darab kelt el az amerikai piacon.

0 Tovább
12
»

zoldauto

blogavatar

Napenergiával, széllel vagy más megújuló energiaforrással hajtott járművek a jövőből, hibridek, villany- és ecoautók a jelenből. Az [origo] autó rovatának legzöldebb alrovata.

Utolsó kommentek